KÖZLEMÉNY

 

Tájékoztatjuk, hogy 2023. január 1-jei hatállyal a Szabolcs-Szatmár-Bereg-Megyei Önkormányzat és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal elnevezése

 Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata, illetve

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzati Hivatal elnevezésre módosult.

 

 

A Magyar Országgyűlés 2022. július 19-i ülésnapján fogadta el Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását, melynek eredményeképpen az Alaptörvény 2023. január 1. napjától hatályos F) cikk (2) bekezdése értelmében Magyarország területe fővárosra, vármegyékre, városokra és községekre tagozódik. A módosítás tehát, a Magyarország alapvető területi tagozódásának részét képező „megye”, mint területi egység megnevezést 2023. január 1. napjától „vármegye” elnevezésre változtatja.

A Magyar Országgyűlés az Alaptörvény módosításával azonos napon, a területi tagozódásban történt, említett névváltoztatással összefüggésben elfogadta a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint az egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvényt, amely 2023. január 1-ei hatállyal módosította a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényt (a továbbiakban: Mötv.) is a vármegyei elnevezés átvezetése érdekében.

A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Közgyűlés 13/2022. (XII.9.) önkormányzati rendeletében és 147/2022. (XII.8.) önkormányzati határozatában, szintén 2023. január 1-ei hatállyal vezette be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzati Hivatal megnevezést.

 

Az Alaptörvény záró és vegyes rendelkezések címének 28. pontja szerint a vármegyére való utalásként a megyére utaló elnevezés a 2022. december 31-én hatályos jogszabályi rendelkezések szerint az Alaptörvény tizenegyedik módosítása hatálybalépését követően is használható mindaddig, amíg az Alaptörvény szerinti megnevezés használatára való áttérés a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható.

 

Nyíregyháza, 2023. január 11.

 

Meghívók, napirendek

2021. december 14. Közgyűlés

2021. december 09

2021. október 7. Közgyűlés

2021. október 03
CsatolmányMéret
Meghívó153.87 KB
1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott döntésekről3.11 MB
1/b. Két közgyűlés közötti tájékoztató1.86 MB
2. Tájékoztató a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. évi tevékenységéről975.83 KB
3. Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 22.22 MB
4. Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 12/2012. (VI.687 KB
5. Előterjesztés Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Területrendezési Terve módosítására726.61 KB
5/1. melléklet40.15 MB
5/2. melléklet32.61 MB
6. Előterjesztés a „KÖLCSEY” Televízió Műsorszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság könyvvizsgálójának megválasztás482.56 KB
7. Előterjesztés a megyei önkormányzat (közgyűlés) különböző testületekben, társaságokban, (köz)alapítványokban és szervezetekbe148.49 KB
8. Előterjesztés egyes Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megkötött támogatási szerződések költsé219.06 KB
11. Tájékoztató a 2021-2027-es fejlesztési ciklushoz tartozó Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz előrehaladá646.89 KB
8._napirend_kiegeszites_-_eloterjesztes_koltsegnovekmeny_igenyhez_valo_hozzajarulasra.pdf94.41 KB
9. Tájékoztató a 2021-2027 közötti időszak nemzetközi projektfinanszírozási eszközeiről826.92 KB
10. Tájékoztató a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal fejlesztési 1.3 MB
12. Tájékoztató a háziorvosi ügyeleti ellátás működtetésének aktuális helyzetéről186.65 KB
13. a Tájékoztató a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat TOP-5.1.1-15-SB1-2016-00001 azonosítószámú "Foglalkoztatási együt327.23 KB
13. b Tájékoztató a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat TOP-5.3.2-17-SB1-2018-00001 azonosítószámú, „Itthon, együtt, közö622.72 KB

2020. október 20. Közgyűlés

2020. október 16
CsatolmányMéret
Meghívó157.28 KB
1. a Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott döntésekről698.34 KB
1.b_napirendi_pont.pdf832.51 KB
2. Tájékoztató a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóság 2019. évi tevékenységéről1.06 MB
3. Tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 1990-ben alakult települési önkormányzatok tisztségviselőinek archontológiájáról198.29 KB
4. Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 2020. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 22.68 MB
5. Előterjesztés a 2021-2027-es fejlesztési ciklushoz tartozó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tervezési feladatokra 11.3 MB
6. Előterjesztés a TOP-1.5.1-20 kódszámú, A 2021-27 tervezési időszak stratégiai és projektszintű előkészítése című felhívásra t209.26 KB
7. Tájékoztató az az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna 2030-ig terjedő stratégiájának alapjairól209.93 KB
8. Előterjesztés a megyei önkormányzat (közgyűlés) különböző testületekben, társaságokban, (köz)alapítványokban és szervezetekbe144.03 KB
9. Beszámoló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat TOP-5.3.2-17-SB1-2018-00001 azonosítószámú, „Itthon, 302.82 KB
Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-10. Bereg Megyei Önkormányzat 2020. évi összesített közbeszerzési tervének 361.29 KB
11. Előterjesztés a Magyar Állam tulajdonában lévő Nyíregyháza, Kálmán utca 1. szám alatti, a „KÖLCSEY” Televízió Műsorszolgálta384.91 KB
12. Előterjesztés az orvosi ügyeleti ellátással kapcsolatos javaslatok tárgyában felterjesztési jog gyakorlására208.13 KB
13. Beszámoló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság 2020. első félévében végzett tevékenységéről238.73 KB
13. b. Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására345.02 KB

2020. június 25. Közgyűlés

2020. június 19
CsatolmányMéret
Meghívó188.58 KB
1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott döntésekről 1.45 MB
1.b Két közgyűlés közötti események2.91 MB
2. Beszámoló az SZSZB megye közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről 2.78 MB
3. Tájékoztató az SZSZB megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2019. évben végrehajtott tevékenységéről 1.26 MB
4. Tájékoztató az SZSZB megyei felsőfokú egészségügyi képzés 30. évfordulója alkalmából 235.46 KB
5. Tájékozató az SZSZB megyei ár- és belvízvédelmi helyzetéről, a vízügyi ágazat védelmi szervezetének 1.9 MB
6. Előterjesztés az SZSZB megye területrendezési szabályzatára (letöltés a napirendi pontok alatt)224.49 KB
7. Előterjesztés az SZSZB Megyei Önkormányzat 2020. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól 2.14 MB
8. Előterjesztés a SZSZB Önkormányzat és a SZSZB Megyei Önkormányzati Hivatal 2019. évi költségvetésének teljesítéséről szóló 3.84 MB
Független könyvvizsgálói jelentés11.37 MB
9. Előterjesztés az SZSZB Megyei Önkormányzat és a SzSzB Megyei Önkormányzati Hivatal 2019. évi belső ellenőrzési jelentéséne796.96 KB
10. Előterjesztés a megyei önkormányzati tartalékból történő támogatásra vonatkozó 2020. évi pályázat benyújtására234.8 KB
11. Előterjesztés a „KÖLCSEY" Televízió Műsorszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjének megválasztására444.8 KB
12. Beszámoló a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás tevékenységéről486.44 KB
13. Előterjesztés a Creative Region - Határtalan fejlődés Északkelet-Magyarország gazdasági együttműködésben érintett nemzeti, 274.3 KB
14. Előterjesztés az Easing Access to Systemic Discovery of Our Origins and Resources (Hagyományaink és forrásaink rendszerszer697.98 KB
15. Tájékoztató az SZSZB Megyei Önkormányzat és az SZSZB Megyei Önkormányzati Hivatal fejlesztési projektekben történő909.55 KB
16. a Tájékoztató az SZSZB Megyei Önkormányzat TOP-5.1.1-15-SBI-2016-00001 azonosítószámú "Foglalkoztatási együttműködések 203.5 KB
16. b Tájékoztató az SZSZB Megyei Önkormányzat TOP-5.3.2-l 7-SBl-2018-00001 azonosítószámú, ,,Itthon, együtt, közösen Szabolcs-S230.82 KB
Kiosztott anyagok728.35 KB

A 6. napirendi ponthoz tarozó anyagok : Területrendezési dokumentumok letöltése

2020. március 13. Közgyűlés

2020. április 09
CsatolmányMéret
Meghívó54.65 KB

2020. március 27. Közgyűlés

2020. április 09
CsatolmányMéret
Meghívó53.05 KB

2020. február 17. Közgyűlés

2020. február 12
CsatolmányMéret
Meghívó158.24 KB
1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról392.04 KB
1. b Tájékoztató a két közgyűlés között történt fontosabb eseményekről, tárgyalásokról (kiosztással)714.6 KB
2. Tájékoztató SZSZB Megye országos közúthálózatának állapotáról1.85 MB
3. Előterjesztés a SZSZB Megyei Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 2/2019. (II.16.)..2.24 MB
4. Előterjesztés a SZSZB Megyei Önkormányzat 2020. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló önkormányzati...4.16 MB
5. Előterjesztés a SZSZB Megye Területrendezési Tervének módosítása kapcsán elkészült Javaslattételi Fázis átdolgozott ...188.67 KB
6. Előterjesztés a SZSZB Megyei Önkormányzat és a SZSZB Megyei Önkormányzati Hivatal 2020. évi összesített közbeszerzési ...334.52 KB
7. Előterjesztés a megyei önkormányzat (közgyűlés) különböző testületekben, társaságokban, (köz)alapítványokban és ...155.53 KB
8. Előterjesztés a SZSZB Megyei Közgyűlés elnöke 2020. évi szabadságolási ütemtervének ...145.27 KB
9. Előterjesztés SZSZB Megye Integrált Területi Programja 2014-2020 című dokumentum módosításával kapcsolatos döntések ...4.28 MB
10. Előterjesztés egyes Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megkötött támogatási szerződések...200.78 KB
11. Előterjesztés az Easing Access to Systemic Discovery of Our Origins and Resources (Hagyományaink és forrásaink ...1.32 MB
12. Beszámoló a SZSZB Megyei Értéktár Bizottság 2019. második félévében végzett tevékenységéről118.21 KB
Pénzügyi Bizottság véleménye76.75 KB
Költségnövekmény, kiosztott anyag345.89 KB

2019. december 10. Közgyűlés

2019. december 06
CsatolmányMéret
Meghívó217.66 KB
1.a Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról404.63 KB
1. b a két közgyűlés között történt fontosabb eseményekró1, tárgyalásokról994.98 KB
2. Tájékoztató a vasúti közlekedés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helyzetéről1.27 MB
3. Tájékoztató a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Települési Szilárdhulladék-gazdálkodási Program megvalósításának helyzetéről 510.51 KB
4. Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről2.45 MB
5. Előterjesztés az SZSZB Megyei Önkormányzati Hivatal 2020. évi költségvetési gazdálkodása átmeneti szabályainak megh...237.31 KB
6. Előterjesztés a Megyei Közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról2.67 MB
7. Előterjesztés a megyei közgyűlés 2020. évi üléstervének megállapítására475.07 KB
8. Előterjesztés SZSZB Megyei Önkormányzat 2020 évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyására 991.34 KB
9. Előterjesztés a területi nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálatára, új együttmű...1.43 MB
10. Előterjesztés a megyei közgyűlési bizottságok elnökeinek, alelnökeinek és tagjainak megválasztására 145.7 KB
11. Előterjesztés a megyei önkormányzat (közgyűlés) különböző testületekben, társaságokban, (köz)alapítványokban és szervezete224.35 KB
12. Előterjesztés „KÖLCSEY" Televízió Műsorszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Felügyelőbizottsága tagjainak 553.84 KB
13. Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság tagjainak megválasztására, valamint Szervezeti és Működési319.02 KB
14. Előterjesztés a megyei önkormányzat tulajdonosi részvételével működő, terület- és gazdaságfejlesztési célú gazdasági 332.56 KB
15. Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Integrált Területi Programja 2014-2020 című dokumentum végrehajtásával kapcs...544.48 KB
16. Előterjesztés Hagyományaink és forrásaink rendszerszerű felfedezésének támogatása EASYDOOR549.69 KB
17. Előterjesztés MAGYARORSZÁG-SZLOVÁKIA-ROMÁNIA-UKRAJNA ENI HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM 395.79 KB
18. Előterjesztés - a TOP-3.2.1-15-SBl-2016-00062 azonosító számú projekthez315.64 KB
18. (SECAP) Mellékletek54.59 MB
19. Előterjesztés az egyes Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megkötött támogatási szerződések 199.84 KB
20. Beszámoló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal 2019. évi munkájáról1.31 MB

2019. október 21. Közgyűlés

2019. november 20
CsatolmányMéret
Meghívó 90.3 KB

2019. szeptember 26. Közgyűlés

2019. szeptember 26
CsatolmányMéret
MEGHÍVÓ148.45 KB
Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott döntésekről1.93 MB
Tájékoztató a két közgyűlés között történt fontosabb eseményekről, tárgyalásokról7.07 KB
Tájékoztató a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkaerő-piaci helyzetről1.28 MB
Tájékoztató a közfoglalkoztatás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helyzetéről és aktuális feladatairól 942.39 KB
Tájékoztató a TOP-5.1.1-15-SB1-2016-00001 azonosítószámú "Foglalkoztatási együttműködések Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében" című 236.29 KB
Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 2/202.23 MB
Előterjesztés bírósági ülnökök megválasztására 182.15 KB
Előterjesztés a TOP-3.2.1-15-SB1-2016-00062 azonosító számú, „Fenntartható energetikai és klímacselekvési programok kidolgozása 546.25 KB
Mellékletek SECAP87.78 MB
Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzatnak a megyei Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv (SECAP) célkitűzé532.06 KB
Előterjesztés Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Területrendezési Tervének módosítása kapcsán elkészült „Javaslattételi Fázis” egyezte200.19 KB
Előterjesztés a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának 154.16 KB
Beszámoló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 2015-2019. évekre szóló fejlesztési és gazdasági programjának végrehajtás873.18 KB
Beszámoló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság 2019. első félévében végzett tevékenységéről 102.52 KB
Előterjesztés egyes Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megkötött támogatási szerződések forrásnöv142.66 KB

SZSZB_Terület Rendezési Terv

2019. május 30. Közgyűlés

2019. május 30
CsatolmányMéret
Meghívó a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2019. május 30-i közgyűlésére182.51 KB
1/a. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott döntésről1.4 MB
1/b. Tájékoztató a két közgyűlés között történt fontosabb eseményekről, tárgyalásokról (kiosztással)7.37 KB
2. Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal 2018. évi15.86 MB
3. Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 21.32 MB
4. Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal 2018. évi981.26 KB
5. Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar közötti együttműködési meg249.86 KB
6. Előterjesztés a „KÖLCSEY” Televízió Műsorszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság éves beszámolójának, közhasznús1.96 MB
7. Előterjesztés az ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Kft. éves beszámolójának, valamint 2019. évi üzl817.98 KB
8. Előterjesztés az ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság „fel195.43 KB
9. Előterjesztés az PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány 2018. évi beszámolójának tudomásulvételé2.49 MB
10. Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Területrendezési Tervének módosítása kapcsán elkészült vizsgálati anyag (előkés19.69 MB
11. Előterjesztés a megyei önkormányzati tartalékból történő támogatásra vonatkozó 2019. évi pályázat benyújtására267.91 KB
12. Előterjesztés a „KÖLCSEY” Televízió Műsorszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság könyvvizsgálójának megválasztá527.07 KB
13. Előterjesztés egyes Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megkötött támogatási szerződések forrá209.95 KB
14. Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat által benyújtott HUSKROUA/1702/7.1/0023 azonosító számú, a „Korsz264.7 KB
15. Tájékoztató a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás tevékenységéről321.57 KB
Velemenyezes155.13 KB

2019. február 15. Közgyűlés

2019. február 15

Oldalak