Trianonra emlékeztek 2016. június 3-án

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt Emlékező Közösség!

1920. június 4-e és a Trianon kastély nemzetünk legnagyobb tragédiájának jelképe. Történelmük során a magyarok számos csatát és háborút elvesztettek, számos csatát megnyertek, különböző idegen népek elnyomását és zsarnokságát, valamint belső széthúzást szenvedtek el, amelyek mind-mind törést jelentettek a nemzet számára. Ezek a törések azonban az emberek áldozatkészsége és tenni akarása révén beforrtak. Ami kiemeli Trianont – és bár nem látjuk a jövőt – mai tudásunk szerint visszafordíthatatlanná teszi  hazánk történetének tragikus eseményei közül az, hogy az nem törést, hanem pótolhatatlan csonkítást jelentett és jelent nekünk és a jövő magyarjainak. 96 évvel ezelőtt nemcsak az országot fosztották meg területének 2/3-ától és a gazdaság működéséhez szükséges erőforrásainak túlnyomó részétől, hanem a magyar nemzet tagjait szakították el egymástól.  Az első világháború lezárását követően hazánk kénytelen volt egy olyan diktátumot aláírni, amely a nemzet számára páratlanul nagy veszteséget jelentett. Ami azonban még ennél is nagyobb tragédia az az, hogy a trianoni csonkítás nem ért véget az okmány aláírásával és végrehajtásával, következményeiben máig hat.

1920. június 4-ét követően a mai napig, számos alkalommal írták és írják újra és újra a „lelki trianont” a nemzeti széthúzás, megosztás és kishitűség, a „ merjünk kicsik lenni” mesterei. Azok akik a 2004-es szégyenletes népszavazási kampányban a lelki trianon mellett kampányoltak.

Hiszem ugyanakkor, hogy soha nem késő helyrehozni a hibákat. Hiszen ennek a gyalázatnak a helyrehozása hozta el a kettős állampolgárság lehetőségét valamennyi – és most már fogalmazhatunk így: honfitársunk számára.

Hiszem, hogy minden megemlékezés, közösségi együttlét akkor éri el célját, ha programot ad a jövőre.

Ha nem az össz-nemzeti búsongás és önsajnálat az emlékezés üzenete, hanem jövőbe mutató program, elköteleződés és figyelmeztetés.

Jövőbe mutató program, hogy hogy lehetünk jobb magyarok: az „itt élned halnod kell” jegyében azt mondjuk-e gyermekeinknek és unokáinknak, hogy ha el is mennek tanulni, dolgozni a jobb megélhetés reményében, de ez a döntésük ne legyen végleges. Nem csak el lehet menni, de haza is lehet, haza is kell jönni.

Jövőbe mutató program, hogy hogyan tudjuk minél jobban begyógyítani a csonkaságunkat, Trianon máig ható következményeit: a kishitűséget, az önfeladást, beletörődést, az önsajnálatot.

Persze figyelmeztetés is: hogyan kell elkerülnünk a belső Trianont. Nemzeti építkezéssel, szorgalommal következetességgel és nap mint nap történő munkálkodással. Ennek eredménye, hogy már több mint, egymillió honfitársunk élt az állampolgárság lehetőségével és ez a szám folyamatosan emelkedik. A nemzeti összetartozás erősítése iránti elkötelezettségünk legfőbb bizonyítéka az Alaptörvény, mely rögzíti a határainkon túli magyarság iránti felelősségtudatot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Időben messze van tőlünk az a június 4-e, de a közös gondolkodásban, a bennünket összekötő kollektív emlékezetben épp úgy ott található, mint március 15-e vagy október 23-a. Ezeken a napokon valami végleg megváltozott, mert e napok után már nem lehetett ugyanaz az ország, mint előtte volt. Az a június 4-e nemcsak azok életét változtatta meg, akik az elszakított területeken rekedtek, akik az új országokból az anyaországba menekültek, hanem mindenkiét, aki itt élt akkor, él ma és élni fog a jövőben. Trianon emléknapja az emlékezésé is, hiszen még a tisztességes gyászmunkát, a tragédia feldolgozását sem végezhettük el. Évtizedekig az elhallgatás volt az osztályrészünk. Nemzedékek nőttek, nőhettek fel úgy, hogy nem szembesítették őket legnagyobb tragédiánkkal, amiből mai nyomorúságaink is fakadnak. De egyben a reménységé és a feladaté is, hiszen több millió honfitársunk a határokon túl reménységgel és büszkeséggel tekint ránk: egy anyagilag és szellemileg gyarapodó, erős anyaországot szeretnének látni. Nem szabad szégyent hozni rájuk!

A Trianoni magyar küldöttség vezetője, Gróf Apponyi Albert hiába mondta el beszédét, a jogtalanság, a szégyen megtörtént. A Bethleni konszolidáció azonban talpra állította az országot, újra emelkedő pályára kerültünk, Trianon revíziója érdekében  a politikai ellenfelek között is megvalósult a nemzeti egység. Ma is ez jelenthet példát és erőt. Konszolidáció, munkálkodás, a nemzet legjobb erőinek egyesítése Trianon revíziója, máig ható következményei, a kishitűség, önfeladás, önfelmentés a belső Trianonok ellenében.

Kedves Emlékezők!

Mára elmondhatjuk, hogy a magyarok egyesítéséért megtettük az első lépéseket. Szilárd alkotmányos alapunk van, iskolai, nevelési programokat indítottunk.

Azonban nem szabad elfeledkeznünk a jelenkor legnagyobb veszélyéről. A keresztény értékeken nyugvó Európát ami kulturális örökségünket is veszélyek egy  idegen kultúra és idegen érdekek veszélyeztetik. Mi, magyarok történelmünk során számos alkalommal példát mutattunk határaink védelmében. Ez a történelmi tapasztalatunk! Most is élen járunk és meggyőződésem szerint jó válaszokat adunk.

Nehogy Európát is elveszítsük!