Összefogás a víz védelméért

Összefog a magyar és a román környezetvédelmi kormányzat, hogy csökkentse az élővizek szennyezését a két országban. Számtalan alkalommal érkezett hulladék például a keleti szomszédunktól a megyei folyókon keresztül. Erről is szó esett a Víz világnapja alkalmából rendezett nyíregyházi konferencián.

Az eseményen Nagy István agrárminiszter azt mondta: az idei aszályos időjárás miatt tartósan vízhiányos időszakot hirdettek, így a mezőgazdasági termelők öntözhetnek. Tánczos Barna román környezetvédelmi miniszter pedig arról beszélt, hogy közös erővel próbálják meg csökkenteni a folyók szennyezését.

A víz alapvető szükségletünk, lételem. Amíg az ember élelmiszer nélkül heteket is kibírhat, addig víz nélkül csak néhány napot, ezért is kell vigyázni rá, megbecsülni és felelősen használni. Március 22-e 1993 óta a víz világnapja az ENSZ kezdeményezésére, az emberiség történelmében is fontos szerepe van.

Az ókori nagy kultúrák a folyók mentén alakultak ki, a Nílus, a Tigris és az Eufrátesz mentén. Ezért a vizet óvni kell, védeni kell, csakúgy mint a környezetünket, csakúgy mint a föld vízkészletét. Legféltettebb kincsünkről beszélünk” – mondta köszöntőjében dr. Vinnai Győző, Nyíregyháza egyik országgyűlési képviselője.

Tiszta víz Nyíregyházán

Nyíregyházán a tiszta, jó minőségű ivóvízért a Nyírségvíz felel, de a vízügy valamennyi dolgozójának munkáját is megköszönte dr. Kovács Ferenc polgármester a kedd délutáni konferencián.

Nyíregyházát ugyan nem szokták a vizek városának emlegetni, de mi büszkék vagyunk arra, hogy jó minőségű, biztonságos ivóvízellátásunk van, a csatornázottság 94 százalékos, szinte teljes körűen kiépített és itt van a gyógyfürdőnk is Sóstón, a gyógyvizünkre is büszkék vagyunk” – tette hozzá a polgármester.

Határon átnyúló kihívások

Az egyik legnagyobb kihívás továbbra is a víz tisztán tartása, jó minőségének megőrzése. A határ mentén több tonnányi műanyag palack szennyezi évről évre a vizet, a román hatóságokat ez folyamatosan nagy kihívás elé állítja – mondta Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere. Főleg áradások idején okoz ez nagy problémát. A két ország prioritásként kezeli ezt az ügyet, 2021 óta hivatalosan is közösen dolgozik a víz minőségének megőrzésén Magyarország és Románia.

Eredményes együttműködés

Örömmel számolhatok be, hogy az egy éve tartó munkának megjöttek az eredményei és a román–magyar együttműködésnek már megvannak a konkrét, kézzel fogható projektjei. A Nagyváradi Vízügyi Igazgatóság közösen a Körösök Vízügyi Igazgatósággal sikeresen pályázott a Románia–Magyarország határon átnyúló programon, ebből valósítottuk meg az első olyan berendezést, szűrőrendszert, amely megakadályozza ezeknek a hulladékoknak a Magyarországra való jutását. Ezt tavaly át is adtuk, működik a rendszer Bihar megyében, de nem állunk itt meg, folyatjuk a munkát. További hét ilyen úszó hulladék gyűjtésére alkalmas berendezést tervezünk” – mondta Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere.

Felelős vízgazdálkodás

A vízgazdálkodás fontosságára hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter Nyíregyházán. Ennek egyik apropója, hogy a hét elején jelent meg egy rendelet a tartósan vízhiányos állapot elrendeléséről. Tavaly 153 napon keresztül nem volt eső Magyarországon, 2021-ben is hasonlóan indult a tavasz, tette hozzá a miniszter. Teljes fordulatra van szükség vízgazdálkodás szempontjából, ahogy a miniszter fogalmazott, bővíz idején be kell tárazni és felelősen kell gazdálkodni a vízzel. A következő generáció nem engedheti meg majd azt a luxust, hogy nem fogja be az esővizet és elpazarolja a tiszta, iható vizet – hangzott el a konferencián. A hazai biztonságos termelés alapja, hogy öntözni tudjunk, ezért a magyar öntözött területek méretét növelni kell, az első cél, hogy a jelenlegi 87 ezer hektárt meg kell duplázni – hangsúlyozta Nagy István.

Öntözés nélkül nincs termelés

Az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény azt a célt tűzte ki, hogy sokkal egyszerűbb engedélyeztetéssel, sokkal kevesebb ügyintézési eljárással és idővel lehessen mindezt végrehajtani. Öntözési közösségek alapítását támogatjuk, működésüket 90 százalékos állami támogatással finanszírozzuk pontosan azért, hogy minél nagyobb és nagyobb területeken lehessen öntözni. Az öntözésnek a gondolata, a műszaki megoldásainak is változnia kell. Az ivóvízbázis védelme miatt egyre inkább abban kell gondolkodnunk, hogy nem a talaj- vagy rétegvízből öntözünk, mert azt védenünk kell, hanem abból kell öntöznünk, amit bővíz idején felfogunk. Ezért a magyar kormány célkitűzése a következő kormányzati időszakra az, hogy minél több csatornát, minél több tározótavat létesítsünk, hogy bővíz idején ezeket a vizeket fölfogjuk” – mondta beszédében az agrárminiszter.

Az öntözés közérdek, ez egy teljes fordulatváltást jelent a teljes magyar vízgazdálkodás életében – tette hozzá a miniszter. Öntözéses gazdálkodás nélkül eredményes és biztonságos mezőgazdasági termelés nem lehetséges Magyarországon – hangsúlyozta Nagy István.

 

Forrás: Kölcsey TV; www.nyiregyhaza.hu

Fotó: Kölcsey TV