Modern intézményrendszer épül Nyírbélteken

– Az óvoda a kilencvenes évek elején épült, tehát nem mondható nagyon réginek, de az alkalmazott építési technológia nem állta ki az idő próbáját: beázott a tetőszerkezet, a gipszkartont nem fémre, hanem fára szerelték, ezért megérett az intézmény a felújításra, leginkább a gyerekek biztonsága érdekében – mondta Bagdi Sándor, Nyírbéltek polgármestere hétfőn, a Gyöngyszem Óvoda ünnepélyes átadásán. Hozzátette: a Belügyminisztérium pályázatán elnyert közel 30 millió forint mellett 5 százalék önerőt is beletett a beruházásba az önkormányzat.

– Az épület tetőszerkezete megújult, emellett új vízvezetékeket, vizesblokkokat építettek be a szakemberek, új burkolatokat kapott az intézmény, és a teljes külső festést is felfrissítették. Nagyon örülünk a sószobának is, ami a gyerekek egészségének megőrzését szolgálja – hangsúlyozta a polgármester.

 

A felújított nyírbélteki óvoda 115 gyermek fejlődését szolgálja. Az intézmény vezetőjétől azt is megtudtuk, kiemelt figyelmet szentelnek a környezetvédelemnek és a környezettudatos nevelésnek, amit a Zöld Óvoda cím is fémjelez. – A fejlesztés a szülőknek is nagyon fontos, hiszen sokkal szebb, komfortosabb és biztonságosabb környezetben tudhatják a gyermekeiket. Alapvető feladatunk az egészségre nevelés, mivel ennek az élet további szakaszaiban is óriási jelentősége van. Ezt segíti elő a sószoba és a biztonságos játszóudvar. Az előbbiben alkalmanként legalább 20 percet töltenek a gyerekek, s légzőgyakorlatokat is végeznek – tájékoztatott Zelenák Béláné.

Az eseményen jelen volt dr. Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője is, aki arról számolt be, a közelmúltban adták át Nyírbélteken a felújított iskolát, azt követi most az óvoda és már a bölcsődére is benyújtották a pályázatot.

– A fiatalok nevelése jó kezekben van, és ez a modern intézményrendszer megalapozza a további fejlődést is. A választókerületben összesen 11 milliárd forintot költöttünk közoktatási és köznevelési intézmények felújítására és építésére, és büszkén mondhatom, soha fordítottunk még ennyi forrást erre a területre – hívta fel a figyelmet.

 – A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban az előző ciklusban rengeteg fejlesztést valósítottunk meg, az akkori keret 150 milliárd forint volt, míg a következő ciklusban 166 milliárdból gazdálkodhatunk – ezt már Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke mondta el a jelenlévőknek. Kiemelte: nagyon sok lehetőséget kínál a program, és az elmúlt évek bizonyítják, hogy közös munkával milyen szép eredményeket érhetnek el a települések. – A sok fejlesztés és a családtámogatások mind-mind a családok megélhetését, otthonteremtését és a vidék népességmegtartó erejét erősítik, s a statisztikák azt mutatják, jó úton járunk – hangsúlyozta Seszták Oszkár.

 

Forrás: szon.hu

Fotó: Bakos Zsolt