KÖZLEMÉNY

 

Tájékoztatjuk, hogy 2023. január 1-jei hatállyal a Szabolcs-Szatmár-Bereg-Megyei Önkormányzat és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal elnevezése

 Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata, illetve

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzati Hivatal elnevezésre módosult.

 

 

A Magyar Országgyűlés 2022. július 19-i ülésnapján fogadta el Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását, melynek eredményeképpen az Alaptörvény 2023. január 1. napjától hatályos F) cikk (2) bekezdése értelmében Magyarország területe fővárosra, vármegyékre, városokra és községekre tagozódik. A módosítás tehát, a Magyarország alapvető területi tagozódásának részét képező „megye”, mint területi egység megnevezést 2023. január 1. napjától „vármegye” elnevezésre változtatja.

A Magyar Országgyűlés az Alaptörvény módosításával azonos napon, a területi tagozódásban történt, említett névváltoztatással összefüggésben elfogadta a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint az egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvényt, amely 2023. január 1-ei hatállyal módosította a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényt (a továbbiakban: Mötv.) is a vármegyei elnevezés átvezetése érdekében.

A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Közgyűlés 13/2022. (XII.9.) önkormányzati rendeletében és 147/2022. (XII.8.) önkormányzati határozatában, szintén 2023. január 1-ei hatállyal vezette be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzati Hivatal megnevezést.

 

Az Alaptörvény záró és vegyes rendelkezések címének 28. pontja szerint a vármegyére való utalásként a megyére utaló elnevezés a 2022. december 31-én hatályos jogszabályi rendelkezések szerint az Alaptörvény tizenegyedik módosítása hatálybalépését követően is használható mindaddig, amíg az Alaptörvény szerinti megnevezés használatára való áttérés a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható.

 

Nyíregyháza, 2023. január 11.

 

Megújult alapokon járnak Komlódtótfalun

Megújult a 49155-ös jelű út 2,3 kilométeres szakasza. A beruházás záró eseményén a jelenlévőket Szabó Árpád, Komlódtótfalu polgármestere köszöntötte, ezt követően beszédet mondott Kovács Sándor, országgyűlési képviselő, Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés elnöke és Óvári László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vármegyei igazgatója, majd ünnepélyesen átvágták a település újjászületett útszakaszának nemzeti színű szalagját. 

 

Kovács Sándor országgyűlési képviselő nagy büszkeséggel állt a mikrofon mögé, hiszen egy ilyen kicsi, száznál kicsivel több lakosú településen ilyen nagy beruházást adhatnak át.

– Nincs olyan kistelepülés, amit elfelejtenénk – fogalmazott az országgyűlési képviselő. – A biztonságos közlekedés mellett a turisztika is fontos szempontja a fejlesztésnek. A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.-nek köszönhetően a környék gyöngyszemévé vált három évnyi megfeszített munka és restaurálás után a komlódtótfalui Becsky–Kossuth-kúria. Amikor annak idején az alapkövet tettük le, megígértem, hogy megteszek mindent, hogy az út is ehhez méltó legyen. Amit ígértem, meg is tartottam. A megújult útszakasszal a település és a kúria megközelítése is biztonságos, és az itt élők életminőségét is nagy mértékben javítja.

Óvári László elmondta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program maradványforrásának részeként újult meg ez az út. A megye országos közúthálózatán hat helyen végeztek felújítási munkákat, kétmilliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatással.

– A mostani 49155-ös komlódtótfalui bekötőút mintegy 2,3 kilométeres hosszú szakaszának rekonstrukciója 430 millió forint volt. A kivitelező cég szakemberei a régi burkolat felmarását követően 3,5 cm vastagságban húztak kiegyenlítő réteget, majd 4 cm vastag kötőréteget terítettek rá, a szükséges helyeken gondoskodtak a pályaszerkezet szélesítéséről – részletezte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei igazgatója. – A közösségi közlekedést használók biztonságának fokozása érdekében négy, kiemelt szegéllyel ellátott aszfalt burkolatú buszperont is kialakítottak. Vízelvezető folyókát 430 méter hosszan építettek ki, a külterületi szakaszon a szikkasztó árkokat is megtisztították. Az új burkolatra tartós útburkolati jeleket festettek fel, a KRESZ táblákat is lecserélték, valamint a belterületi szakaszon a kis sugarú ívek belső oldalán térkő burkolatot helyeztek ki.

– A projekt a komlódtótfalui „Erge” Garand-csatorna-híd felújítását is magában foglalta – tette hozzá Óvári László, és megjegyezte: április 4-én kezdte meg a munkát a kivitelező és augusztus 31-én volt a műszaki átadás lezárása. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, s biztosítja a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

 

Forrás: szon.hu