A térségben termesztett alma és meggy feldolgozása után különféle táplálékkiegészítőket készítenek majd abban a nagykállói üzemben, amelyet a 2019. decemberi alapkőletétel után hivatalosan hétfő délután adtak át.
Mint azt a beruházó cég, a Kiskertészek Zöldség- és Gyümölcstermelő Kft. ügyvezetője, Bölcskei György elmondta, a gyártás, ha csak csökkentett létszámmal is, már egy ideje tart, ám a járványügyi korlátozások miatt az avatóünnepséget eddig nem tudták megtartani.
- Egy három szakaszból álló rendszerben gondolkodunk. Az első a kutató és fejlesztő munka, ez a meggyben és az almában megtalálható flavoidokra épül. A második a feldolgozási tevékenység, míg az utolsó az értékesítés. Az értékesített árucikk azonban rendhagyónak mondható, hisz nem magát a gyümölcsöt „dobjuk” piacra, hanem kapszula és tabletta formában kerül kereskedelmi forgalomba a régióban termesztett gyümölcs. A kormány és az unió anyagi támogatását eddig is élveztük, ebben a jövőben is bízunk – mondta Bölcskei György, aki hozzátette, a különböző jogcímeken érkező pályázati támogatás lehetővé tette, hogy a közel 1 milliárdos projekt megvalósuljon és elindulhasson a gyártás.
Kiskertészek Zöldség- és Gyümölcstermelő Kft. ügyvezetője beszédében hangsúlyozta, az elsődleges cél a hazai piaci igények kiszolgálása, de folytattak már külföldi vállalkozásokkal is tárgyalásokat, ám az orosz-ukrán háborús konfliktus miatt most a keleti kapcsolatfelvétel megrekedt.
Horváth Tibor, Nagykálló polgármestere a hétfői rendezvényen elmondta, a Bölcskei György nevéhez köthető cégek nagyon sok helyi embernek adnak munkát, és biztos benne, hogy ez az új beruházás is sikeres lesz.
Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, a nagykállói ipari park sokáig várta a befektetőket, és az utóbbi időszakban végre megmozdult valami.
– A főútról lehajtva jó volt látni, hogy egyre több helyen építkeznek, dolgoznak a szakemberek – mondta a megyei közgyűlés elnöke, aki szerint egyre nagyobb piaca van a kapszula formában értékesített táplálékkiegészítőknek, igaz ez főként a távol-keleti országokra.
A térség országgyűlési képviselője, dr. Simon Miklós beszédében egészen 2010-ig ment vissza, mikor azt mondta, az azóta eltelt időszakban 9 ezer új munkahely jött létre a választókörzetében.
- A Kiskertészek Zöldség- és Gyümölcstermelő Kft. és az épülő Szabolcsi Almacentrum céljai közösek, mégpedig az, hogy jövőt mutassanak a térségnek. Szerencsére a nagykállói önkormányzat rendezte a sorait, így most már nyugodtan mondhatjuk, hogy a város előre megy, nem pedig hátra – fogalmazott dr. Simon Miklós.
A nagykállói üzem átadására meghívást kapott dr. Nagy István is, aki szerint azok a gazdák, akik nem hallják meg a változás szavát, és nem haladnak a korral, nem fejlesztenek, azok elveszítik versenyképességüket.
- Szerencsére ez Bölcskei György vállalkozására nem igaz – emelte ki az agrárminiszter, aki hozzátette: az már az új kor szele, hogy az almából, a meggyből, mint alapanyagból, ebben a nagykállói üzemben hatóanyag lesz.
- A kormány azoknak a cégeknek, amik előre néznek, és a világpiaci trendeknek megfelelően fejlesztenek, minden támogatást megad – mondta dr. Nagy István.
Forrás: szon.hu
Fotó: Bakos Zsolt