Magyar Kultúra Napja

– A Himnusz legszentebb nemzeti imádságunk, irodalmi hagyatékunk, melyet élő, eleven örökséggé kell tenni – mondta a megyei önkormányzat magyar kultúra napi ünnepségének szónoka, Cs. Varga István József Attila-díjas irodalomtörténész.

A megyeháza Bessenyei nagytermében rendezett pénteki eseményen az ELTE BTK habilitált, nyugdíjas professzora úgy fogalmazott: szeretné megosztani a hallgatósággal azt a sok örömet, amit ő kutatóként a magyar kultúrától kapott.

– A Himnusz szép folyamatokat indít el bennünk, lelki erőt ad annak, aki szavalja vagy énekli, és annak is, aki hallgatja. Kölcsey Ferenc a sokféleségben hitt, felülemelkedett a vallási megosztottságon, szerette és képviselte szülőföldjét és azokat, akik itt éltek. Amikor először jöttem erre a vidékre, turistából zarándokká váltam, mert azt éreztem, hogy itt árad az áldás, s hogy azok a helyek, amelyeken Kölcsey élt és alkotott, az ország lélekellátó kegyhelyei. E helyszínek megismerése megértést hozott számomra, és megerősített abban, hogy a lokálpatriotizmus és a hazaszeretet egy tőről fakad. És miközben a Himnusz alkotójáról beszélünk, felmerül a kérdés: mi is a kultúra. Sokan sokféleképpen megfogalmazták, egy biztos: nem örökölhető, a lelki-szellemi-fizikai teljesség alapja, egy-egy nemzet szellemi gerince, küzdelem a feledés ellen – fogalmazott az irodalomtörténész.

– A Himnusz megzenésítésére 1844-ben hirdetett pályázatot Bartay András, a pesti Nemzeti Színház igazgatója. A 13 pályázó közül a 20 aranyat végül Erkel Ferencnek ítélte a zsűri, melynek Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede is a tagjai volt, a művet 1844. július 2-án mutatták be először – mesélt a költemény megzenésítéséről a Kölcsey Társaság alelnöke, dr. Karádi Zsolt PhD. Elmondta, a trianoni békediktátum árnyékában a művet lassabban, tragikusabban kezdték játszani. 1938-ban Dohnányi Ernő elkészítette a Himnusz új zenekari verzióját, amely a mű imajellegét hangsúlyozta, a kíséretből elhagyta az Erkelnél még szereplő harangjátékot is.

Fáy András, a Kölcsey család leszármazottja azt mondta, mindent megtesznek azért, hogy Kölcsey-kultuszt ápolják, s hogy méltóképpen ünnepeljék meg jövőre a kétszáz éves évfordulót, majd azt kérte, ha valahol felhangzik a Himnusz, ne megszokásból hallgassuk, hanem magasztos lélekkel, megadva a műnek a neki járó tiszteletet.

„Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg; s akármi más kezdődjék ezentúl: az a régi többé nem leszen” – ezzel a Kölcsey-idézettel kezdte köszöntőjét Csoma Zoltán, Szatmárcseke polgármestere, és arról beszélt, hogy a kultúrával szemben feladataink és kötelességeink vannak. – Ápolnunk kell örökségünket, még akkor is, ha sokan ezt elavultnak, s avíttnak tartják. Mi nem eljátsszuk a kultúrát, hanem megéljük – tette hozzá.

– Fontosak a hagyományaink, a történelmünk, a kultúránk, és annak az országnak, amely ezeket nem ápolja, nincs jövője – így fogalmazott dr. Polgári András, a megyei kormányhivatal főigazgatója, aki a világot és benne hazánkat is sújtó válságokról is beszélt. – A Himnusz sorai azt mutatják, hogy minden nehézséggel szembe tudunk szállni, a költemény a legnehezebb időkben is hitet, tartást adhat – tette hozzá.