DOMBRÁD. Kellemes, napsütéses nyári délután volt augusztus 19-én, amikor Dombrádon megemlékeztek az államalapító Szent István királyról a Helytörténeti Kiállítás és Horváth József Alkotóház udvarán, a Millenniumi Parkban.

Az ünnepséget Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg beszédével, majd az új kenyér megszentelését követően Kozmáné Kasza Veronika polgármester méltatta a „Dombrád Városért – Pro Urbe” kitüntető elismerésben részesülő személyek munkásságát, a városért végzett tevékenységet.

Az elismerést az idén dr. Papp László és dr. Ritli Jánosné dr. helyi lakosok vehették át, akik kiemelkedő munkát végeztek a település gazdasági, kulturális, társadalmi, egészségügyi fejlődése területén, és ezzel jelentősen hozzájárultak a város szellemi, erkölcsi és anyagi értékeinek gyarapításához, hírnevének öregbítéséhez.

A díjakat dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter adta át a két kitüntetett városlakónak.

Az ünnepség végén a rendezők a már hagyományosnak számító túrós rétessel kedveskedtek a szép számban megjelent, múltra emlékező ünneplő közönségnek. 

Forrás: Kelet.hu 

„Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga,

ki voltál országunk istápja

Hol nagy István király, téged magyar kíván”

Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Ünneplő Közönség!

Ősi népénekünk soraival köszöntöm Önöket államalapító Szent István Király ünnepén.

Az ünnep megállásra bír, kiemel bennünket a mindennapokból és önvizsgálatra indít. Önvizsgálatra, melyben összevetjük a múltat a jelennel és meghatározzuk a kívánt jövőt. Milyen államot teremtettek elődeink és egy ezredév után mi mai magyarok milyen államot szeretnénk, magunknak és utódainknak?

Ez az ünnep, amely kiemelkedik a nemzeti közösség többi ünnepe közül azzal, hogy 1991-ben állami ünnep, a Magyar Állam ünnepe is lett, nem dicső szabadságküzdelmekre, társadalmi mozgalmakra emlékezik melyek bár hatásukban eredmények voltak, de időlegesen elbuktak, idegen hatalmak vérbe fojtották, hanem egy páratlan történelmi sikert ünnepel. A huzatos Kárpát medencében, a népek országútján Szent Királyunk műve, a magyar nemzet és annak hordozója a magyar államiság bár oly sok viszontagság után, de fennmaradt.

A siker alapja a hit, a hitre támaszkodó erkölcs, valamint az erős államszervezet és az azon keresztül megvalósított rend volt.

Az államalapítás olyan súlyú történelmi eredmény volt mely mindmáig érezteti hatását nemcsak a mi közösségünk, hanem a szomszédos népek, az európai nemzetek életében is. Egyre inkább kirajzolódik előttünk, hogy az első négy évtized, az ő uralkodásának ideje milyen kivirágzása volt a kultúrának, közösségé szerveződésnek, a korabeli tudományoknak és vallásnak. István király tényleg nagy történelmi személyiség, a legnagyobbakkal mérhető csak össze.

Mint király bölcs és igazságos, ahogy a régiek mondták kegyes volt, és szent, vagyis hősies szinten élt azokkal az erőkkel és lehetőségekkel, talentumokkal, amiket a Teremtőtől kapott.

Igazi államférfi volt, hiszen nem engedett a körülmények hatalmának, hanem átalakította azt.

Az akkori „körülmények” azt diktálták volna számára, hogy betagozódjék a kor két világhatalma a Német Római Császárság vagy a Bizánci Birodalom diktálta nemzetközi rendbe. István a bölcs, még csak leendő uralkodó felismerte, hogy van harmadik lehetőség is, az hogy a Kárpát medence először a történelemben szuverén állam legyen, mely nem Bizánchoz, nem Aachenhez, hanem Rómához, a pápához kötődik. Ezzel megvédte a magyar nemzet érdekeit, biztosította, hogy a nemzet kifejlődjék. Ez a mindenkori magyar állam feladata azóta is. Ezen méri a nemzeti közösség az állama sikerét. A körülmények hatalma, a „nemzetközi helyzet” ellenében megvédeni a magyarokat.

Ma Magyarország képes megvédeni az államot és a magyarok millióit az adósság és az éppen mai kihívás, az újkori népvándorlás kényszerétől.

A magyar állam tudott olyan Alaptörvényt alkotni, melynek fundamentumaival a magyarok többsége egyetért. Ahogy az Alaptörvény bevezetője, a Nemzeti Hitvallás megfogalmazza: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.”

Szilárd alapokra helyezte, hiszen emberismerete, szervező, áttekintő és irányító képessége egyházi és világi alkotásaiban, kiváló bel- és külpolitikájában mutatkozott meg. Hiszen kiépítette az egyház szervezetét, tíz püspökséget alapított, elkezdve a vármegyerendszer, – ­amely közigazgatási szervezet örökösének a mai megyerendszer is számít – kiépítését, törvénykönyvet alkotott, önálló, stabil pénzrendszert vezetett be! Megvédte a fiatal magyar államot a belső széthúzástól és visszaverte a külső hatalmak hódító törekvéseit, hiszen 1030-ban II. Konrád jóval nagyobb seregét a Fertő mocsaraiba fullasztotta. Egyetlen cselekedetéről sem mutatható ki, hogy alkudozás és kompromisszum szülte, ugyanakkor mindig kész volt az együttműködésre, nem kereste a háborúskodást. Megfontoltsága és önmérséklete miatt sohasem kényszerült meghátrálásra. Erős akarata pedig lehetővé tette, hogy évtizedekre kiható terveit egyház és államszervező tevékenységében mind keresztül is vigye.

Erős akarata vezérelte abban, hogy a nemzet egységét két szélsőségtől megvédje. Az ősmagyar múltat hirdető, a pusztulásba vezető Koppánytól és a körülményeknek behódoló, függetlenségünket feladó, áruló politikától, amelynek képviselőjeként később Orseoló Péter hűbéri esküt tett a német-római császárnak. (Mily könnyű megvonni a párhuzamot mai helyzetünkkel!)

Szent királyunk ugyanakkor jó apa, jó keresztény, jó ember is volt – ezért lehetett meggyőződésem szerint kiemelkedő államférfi is. Lényének erről az oldaláról tanúskodnak, fiához-Imréhez írt Intelmeinek sorai, melyek ugyanúgy máig érvényesek, mint uralkodói tettei. „Légy szelíd, hogy soha se harcolj az igazság ellen.” Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess! Légy irgalmas, minden erőszakot elszenvedőhöz!” Majd: „Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le csakis a gőg és gyűlöltség.”

„Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen, harag és gyűlölködés nélkül. A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek.”

„Minden nép a saját törvényei szerint él, add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen.”

Int bennünket is, minden nemzedék magyarjait.

Ezeknek az intelmeknek a megtartásában segít bennünket a Magyar Szent Korona, címerünk ékessége, legszentebb nemzeti ereklyénk, a nemzet házában, az Országházban, mindenki által érzékelhetően, rossz időkben is, magyarságunk megőrzésében hű segítőnk.

Arra emlékeztet bennünket, hogy István király államát, országát nekünk építette és örökül hagyta, hogy őrizzük felelősséggel, hitünk erejével és reménységével. István műve bennünk, az azóta eltelt nemzedékek magyarjaiban folytatódik. Ez lehet a válasz a kérdésre: „hol vagy magyarok tündöklő csillaga”. A múlt bennünk és utódainkban folytatódik, megmaradásunkban, ezeréves államiságunkban, a ránk hagyott keresztény hitben. A múlt a részünk, a jövő a reménységünk. Szokásaink, gondolataink, lelkünk része minden nap. Ezek vagyunk. Büszkén, szégyenkezés nélkül mondjuk: Szent István népe vagyunk.

A jövő kulcsa azonban a mi kezünkben van: meg tudunk-e felelni a ma kihívásainknak, meg tudunk-e felelni a jövendő magyar nemzedékek iránt viselt felelősségünknek?

Bízom abban, hogy valami megmozdult, megmozdul a lelkekben, ami olyan változást hoz, amire István is büszke lehetne. Olyan változás, ahol kiszámíthatóbb a jövő a fiatalok, a családok számára.

Ahol mindenki élvezheti a munkája eredményét.

Bízom magunkban.

Abban, hogy valósághűen tudjuk nézni magunkat: nem kevesebbnek és nem többnek, mint akik vagyunk, hogy rádöbbenünk: nem kicsik vagyunk, hanem csonkák. Bízom benne, hogy le tudjuk küzdeni ezt is a határon átnyúló nemzetegyesítéssel. Le tudjuk győzni az ebből fakadó kishitűséget és tehetetlenséget.

Bízom benne, hogy ki tudjuk harcolni, hogy egyenrangú félként nézzen ránk kelet és nyugat.

Fel kell ismernünk, és tennünk is kell érte, hogy bár nem vagyunk nagy ország, nagy tehetségű és szorgalmú nép vagyunk. Bízom benne, hogy ezt képesek leszünk kibontakoztatni mind a művészetekben, tudományokban, kultúrában.

Mindenekelőtt is a szűkebb hazában. Bíznunk kell a szabolcsi, szatmári és beregi emberek tehetségében és szorgalmában.

Bizalmam abból fakad, hogy a mainál nehezebb időkben is, semmikor a magyarság nélkülözte az önálló magyar államiságot, a magyarok a saját államuk nyújtotta védelem és oltalom nélkül voltak, idegen érdekeknek alárendelve, más érdekében harcoltak, munkájuk másnak termelt hasznot, akkor is megmaradtunk és gyarapodtunk. 25 éve pedig minden visszásága, nehézsége ellenére mégiscsak lehetőséget kaptunk arra, hogy újra legyőzzük a körülmények hatalmát!

Reménységem abból fakad, hogy Szent István állama évszázadokon át védelmet és otthont adott a Szent Korona minden népének: szlovákoknak, a török elől ide menekülő szerbeknek a Kárpátokon átkelő románoknak, németeknek, kunoknak, örményeknek, zsidóknak. Akik együtt harcoltak a Hunyadiak, Zrínyiek, az erdélyi fejedelmek, Rákóczi és Kossuth zászlói alatt és együtt gyarapították a közös hazát.

Reménységem abból is fakad, hogy volt idő, amikor az ország három részre szakadt, veszélybe került annak keresztény jellege is.

Sokáig olyan idők következtek, amikor a magyarok igazságairól csak a magyar írók, költők szólhattak leginkább.

Megyénk szülötte Móricz Zsigmond 1919-ben visszatekintve úgy vélte, a gyarmati helyzetben lévő magyarságban azért halt ki a sorsközösség tudata és következett be a trianoni tragédia, mert hazug politikával, hazug társadalmi szólásokkal terhelték a magyarok életét. Ennek hatására az értelmiségi hűtlen lett, a paraszt magára maradt, a munkás nemzetietlen szocialistává vált.

Ady ezt tömören úgy fogalmazta meg: „Elveszünk, mert elvesztettük magunkat.”

Független állam hiányában a magyarság 1920-ban kegyetlen alkut kapott a történelemtől: visszakapja államiságát, de lemond történelmi országáról, elfogadja, hogy a magyarok harmada idegen uralom alá kerül. A 2. világháború formailag meghagyta ugyan az államot, de önállóságát elvesztette.

A magyart állam is csak annak árán maradhatott meg, hogy a magyaroktól a függetlenség mellett a nemzeti összetartozás érzését is el akarták venni.

Jött egy újabb ajánlat: ha a magyarok harc helyett végre beletörődnek sorsukba, akkor a szolid gyarapodás és a privát szabadság illúziójával a rabtartók komfortosabbá teszik fogolytáborrá lett országukat.

A legutóbbi ajánlat a történelemtől az, hogy a magyarok mondjanak le gyakorlatilag az államukról is. Fogyasztói sokaság maradhatnak, a család nem a jövő, hanem a múlt része a hit,  a család helyét a háztartások veszik át.

Ezt az ajánlatot azonban 2010-ben elutasítottuk.

Elődeink keresztény és független államot alapítottak, amellyel egy évezredre biztosították magyarként való megmaradásunkat Európában.

Egy évezred után semmi okunk nincs abban hinni, hogy a magyar állam javára válna, ha felszámolná keresztény gyökereit és feladná függetlenségét.

Meggyőződésünket tükrözi közjogilag Magyarország új alaptörvénye is.

Semmi okunk sincs egyébként arra sem gondolni, hogy bármelyik európai államnak javára válna, ha lemondana keresztény gyökereiről és felszámolná saját önállóságát. Meggyőződésünk, hogy az európai nemzetek saját erői, gazdasági, szellemi és lelki tartalékai összpontosítása, azaz a nemzeti integrációk nélkül az európai államok nem lehetnek hatékony alkotóelemei az európai vagy euroatlanti nemzetközi integrációknak sem.

Tisztelt Ünnepi Közösség!

Akik a Gondviselésben hiszünk, azok a nemzeti közösségeket, nyelvüket, kultúrájukat isteni ajándékként tekintik, amelynek megőrzéséért, ápolásáért, tovább örökítéséért felelősséggel és áldozatvállalással tartozunk. Azt gondoljuk nekünk is tennünk kell magunkért, a ránk bízottakért.

Az 1000 éves államra emlékezve ünnepelnünk kell ezen állam okát és célját: az időtlen és határtalan magyar Hazát, ahol élnünk s halnunk kell.

Bölcsességével vajon mire intene bennünket mostani Intelmeiben István király?

Az előre tekintésre biztosan, s arra, hogy tanuljunk meg újra hinni. Higgyünk magunkban és az összefogás erejében.

A jó vezető példát mutat, aztán követel. A szent király ebben is példaképünk lehet. Minden közösség vezetőjének, kezdve a legkisebben a családon. Az erkölcsi megújulás munkáját kezdjük magunkon. Tudatosan a közösségért: családunkért, településünkért, megyénkért, országunkért, nemzetünkért! Ekkor lesz az alap sziklaszilárd, mint Szent István. Ez az alap őrzi meg közösségeinket: a családot, a települést, a megyét, a hazát.

Hiszen a bölcs ember sziklára építi a házát, a hazát.

Hol vagy István Király? kérdeztem a népének szavával beszédem elején. A választ remélem kihallani vélték: Szent királyunk jelen van hitünkben és reményünkben, jelen van templomainkban, amikor róla beszélünk, dicsérjük őt, tisztelettel adózunk neki.

Jelen van továbbá irodalmi és képzőművészeti alkotásokban, terek, utcák, települések neveiben, egész kultúránkban. Átjár és éltet bennünket, míg magyar lesz, hitünk és reményünk szerint további ezred éven át.

Tehát közöttünk van, bennünk él.

Hol vagy István Király?

Múltunk a Szent Király örökségéből táplálkozott.

Legyen ilyen a jelenünk, és a jövőnk is:

Így okkal lesz jövőnk!