Már messziről felhívja magára a figyelmet a Tisza töltésén Milota térségében az az új monumentális vízügyi létesítmény, amelyet szerdán adtak át. A Tisza-Túr víztározó a hozzá tartozó beeresztő műtárggyal olyan országos mintaprojektnek számít, amely természetvédelmi, ökológiai szempontból, de az árvíz- és belvízvédelem tekintetében, sőt a vízvisszatartás terén is hatalmas előrelépést jelent. Mostantól olyan biztonságot ígér a környéken élőknek a Felső-Tisza legkritikusabb szakaszánál, ami példát adhat más hasonló helyzetben lévő térségek számára is. Ahogy a létesítményt Tátrai László projektvezetőtől ünnepélyesen átvevő Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi igazgatóság vezetője is megfogalmazta: – Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a Kárpátokból lezúduló árvizeket felkészültebben fogadjuk. Ugyan nagyobb árvizekről az utóbbi években nem beszélhettünk, de ez nem marad mindig így, tudjuk jól, hogy szélsőséges állapotokra kell felkészülnünk. Nagyot léptünk előre, és tudjuk azt is, hogy ezt a munkát folytatni kell.
Még a környéken élők se akarták elhinni, hogy mit tud az a Tisza-Túr víztározó Milota térségében, amelyet ugyan szerdán adták át hivatalosan, de már a nyáron túl volt az üzemteszteken. A létesítmény 16 négyzetkilométeren terül el, amelyen – írd és mond – 46 millió köbméternyi árvíztömeget tud elvezetni egyetlen nap alatt oly módon, hogy a beeresztő műtárgyon át másodpercenként 900 köbméternyi víz fut át rajta átlagosan. Ez nagyjából egynegyede egy négyezer köbméteres árvíz vízhozamának, így 50 centiméterrel kerül lejjebb a rohanó ár vízszintje, ami igen jelentős, két hét alatt vízmentessé tudják tenni a területet. Három napig tározható a víz, utána a rendszer szabályozottan visszaüríthető a Túr folyóba. Ha a beáramló vízmennyiség elérte a megengedett tározási szintet, a műtárgy lezárható.
– Különleges mérnöki csoda és építészeti remekmű a beeresztő műtárgy is – tudtuk meg Gacsályi Józseftől, a FETIVIZIG létesítményfelelősétől –, amelyen 12 egyenként 8 méter széles nyíláson át távozhat a víz, melyeket 5,5 méter magas szegmenskapukkal lehet lezárni. A teljes létesítmény szárnyfalait összesen 540 betoncölöp tartja, ha ezeket összeraknánk, egy 5,5 kilométeres cölöpöt kapnánk. Összesen 16 ezer köbméternyi beton kellett a megépítésükhöz. A létesítmény olyan komoly beléptető rendszert kapott, amely az építés folyamán még az alvállalkozó dolgozóit se engedte be megfelelő munkavédelmi felszerelés nélkül.
Az építkezés precizitását mutatja, hogy külön építőanyag labort telepítettek a helyszínre, ami folyamatosan azt vizsgálta, hogy megfelelő anyagok kerülnek-e beépítésre. A Tisza holt medréből 50 ezer köbméternyi földet kellett kitermelni, majd kialakítottak egy 6-7 méter magas homokos-kavicsos teherviselő réteget, ezekbe kerültek a 100 évre méretezett cölöpök. A szegmenskapuk dupla szegmenssorral készültek, azért, hogy senkit ne érjen meglepetésként, ha az egyik szegmens meghibásodik. A leeresztő műtárgy tetején három település lakói és az arra járók közlekedhetnek majd, vagyis egy híd szerepet is betölt a térségben.
De a közel 36 milliárd forintból létesült még vízpótló vízgazdálkodási rendszer, a Tisza hullámterében pedig egy olyan szivattyútelep 11,5 méter mélyen két elektromos szivattyúval, amely kisvíz esetén segíti a környék vízpótlását. A csatornarendszer teljes rekonstrukción esett át, a töltés 25 kilométer hosszan aszfaltburkolatot kapott, ami remek közlekedést biztosít a kerékpárosoknak. Az elsőrendű védvonalnak megfelelően keresztező műtárgyak kerültek a töltésbe, épült gátőrtelep, raktárcsarnok Tiszabecsen, kiépült a monitoringhálózat és a vagyonvédelemre is gondoltak. De ami még ezeknél is fontosabb, letelepítettek egy 150 kilowattos napelemparkot, ami fenntartható módon gondoskodik a létesítmény energiaellátásról.
– Fontos feladat, hogy ha már van egy ilyen csodálatos folyónk, akkor annak az adottságaival megfelelően gazdálkodjunk – mondta köszöntőjében Román István megyei főispán, miután a Tisza születésének a legendáját is felidézte. – Olyan beruházásnak az átadó ünnepségén vagyunk jelen, amely figyelemmel volt a folyó adta adottságokra és lehetőségekre, miközben a biztonság megteremtésére is gondoltak, ami alapja az életminőségnek és a gazdasági fejlődésnek – dicsérte a tározót a főispán.
– Ez már a harmadik olyan tározó a szamos-krasznaközi, és a beregi mellett, ami magas vízállás esetén kezelni tudja a kritikus helyzeteket. Pontosan fogunk emlékezni rá, mikor adtuk át: éppen abban az évben, amikor Lónyay Menyhért születésének a 200. évfordulóját ünnepeltük. Annak a volt miniszterelnöknek és pénzügyminiszternek a születési bicentenáriumát, akinek nagyon sokat köszönhetnek a víznek nagy jelentőséget tulajdonító itt élők – fogalmazott, majd hozzátette: – Mindenki érzi, hogy az ország energiabiztonsága szempontjából milyen fontos a keleti nyitás.
Magyarország megfigyelő tagsággal rendelkezik a több keleti államot összefogó Türk Tanácsban, annak is a Bölcsek Tanácsában. Ezek az államok is ugyanazokkal a vízgazdálkodási kihívásokkal néznek szembe, éppen ezért nagy megtiszteltetés számomra, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter felkért, hogy megfigyelőként vegyek részt a tanácsban.
– Ez a létesítmény kulcsfontosságú műtárgy, ahol nem csak az árvízveszély válik kezelhetővé, de megújult árvízvédelmi töltések mentén vonulhat le az ár. Jelentős szerepe lesz a térség vízháztartásában, és végre az itteni termelésben is megjelenhet a vízbiztonság – erősítette meg Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója is, rámutatva, hogy maradt még országos szinten, és ebben a térségben is tennivaló.
– Aki ezen az építkezésen részt vett, olyan tapasztalatra tett szert, amit sehol máshol nem tudna megszerezni. Ezt a tudást a jövőben is kamatoztatni tudtuk. Az eredmények láthatóak, biztos vagyok benne, hogy ez a létesítmény nagyon hosszú ideig jól fog működni térségben – zárta a köszöntők sorát Bodnár Gáspár, a FETIVIZIG igazgatója.
Forrás:szon.hu