Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata megrendüléssel tudatja, hogy Hamvas László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés volt alelnöke méltósággal viselt betegségben, életének 83. évében elhunyt.
Hamvas László 1941-ben vármegyénk szülötteként látta meg a napvilágot. Az érettségi megszerzését követően magyar-történelem szakos középiskolai diplomát szerzett a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd 1966-tól Nagykállóban, a Korányi Frigyes Gimnáziumban kezdett dolgozni. Kimagasló munkájának köszönhetően 1977-ben a Nagykállói Járási és Városi Művelődési Központ vezetője lett, mely irányítása alatt fénykorát élte, a kultúra járási centrumává vált. A Megyei Moziüzemi Vállalat vezetői feladatait 1984-től látta el.
Hamvas László a Magyar Demokrata Fórum megyei szervezetének alapító tagja és elnöke volt, 1994 és 1998 között a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés társadalmi megbízatású alelnökeként tevékenykedett. Kortársai nagyra értékelték politikai éleslátását és bölcsességét.
Osztozva a család fájdalmában, emlékét tisztelettel megőrizzük!
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzati Hivatal