Szociális bérlakások átadása Bökönyben

A "Bökönyi Összefogás" névvel elindult telep-program keretében 10 új szociális bérlakás került átadásra Bököny lakói számára.

A pályázatnak köszönhetően közel 200 millió forintot költöttek az ingatlanok megépítésére, felújítására, a fennmaradó összeget pedig képzésekre és tanfolyamokra fordították, hogy a programban résztvevők minél eredményesebben tudjanak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon.

– Mindig öröm ebbe a megyébe jönni, mert itt élő példákat találunk arra, hogy nap mint nap ápolják a magyar értékeket, aminek a roma kultúra is a szerves része – jelentette ki Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos. – Az új házakba beköltözők esélyt kapnak arra, hogy tudjanak a sorsukon változtatni. A bökönyi példa arra mutat rá, hogy azoknak a településeknek van jövőjük, ahol szembeszállnak és megküzdenek a problémákkal.

– Az igazi munka most kezdődik – mutatott rá Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke. – A lehetőség adott, a programban részt vevőknek kell bizonyítaniuk, hogy képesek tartósan javítani az életminőségükön. Ez egy komplex, összetett feladat és mindenkinek kívánom, hogy sikerrel járjon.

– A faluban tíz rászoruló család kapott olyan otthont a Bökönyi összefogás programban, ami bárkinek a becsületére válna – mondta a program hétfői záró rendezvényén Piskolczi Géza, Bököny polgármestere. – Van ezek között olyan, amelyet az önkormányzat a pályázatból vásárolt meg és újított fel, és akadnak új építésűek. Valamennyit berendezve adtuk át az új lakóknak, akik öt évig használhatják az ingatlanokat.

– A választókerületemben hat település lépett be a telep-programba, amelynek célja a szegregátumokban élő emberek életkörülményeinek minőségi javítása – emelte ki dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő. – Kislétán tavaly zárult ez a pályázat, Bököny pedig a második helyszín, ahol vagyunk, Nyírpilisen, Nyírmihálydiban, Encsencsen és Piricsén még most vannak a munka dandárjában.

Forrás: szon.hu

Fotók: Bakos Zsolt