Közvetlen autópálya-összeköttetést kap Nyíregyháza és Debrecen

Közös sajtótájékoztatót tartott kedd reggel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint a két város, Nyíregyháza és Debrecen képviselői, ahol bejelentették, elindul az M3-M35 autópálya görbeházi csomópont fejlesztése című projekt. A beruházás által biztosítottá válik a térség jobb elérhetősége és kapcsolatrendszerének kialakítása.

Kósa Lajos, a Hajdú-Bihar megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője beszédében így fogalmazott: „Ha elszúrunk egyszer valamit, évtizedekbe telik, amíg kijavítjuk. Ennek a csomópontnak a történetét talán érdemes felidézni, 1997–98, Baja Ferenc az infrastruktúra-fejlesztésért és területfejlesztésért felelős miniszter, hozott egy olyan nyomvonaltervet az M3-as autópályára, ami messze elkerüli Debrecent, innen Polgártól Tiszavasvárit északról megkerülve, Nyíregyházát északról megkerülve megy a keleti országhatár felé. Debrecen semmi módon nem tud az autópályákhoz csatlakozni, dacára annak, hogy az ország második legnagyobb városa. Jött a választás, az Orbán-kormány egyik első döntése az autópálya-fejlesztéseknél az volt, hogy korrigálja.” Ennek eredménye volt, hogy nem Tiszavasvári felé megy északra az autópálya, hanem Polgárnál délre fordul majd Nyíregyháza és Debrecen között megy el, ezzel megteremtve, hogy a két keleti nagyváros közvetlen autópálya-kapcsolattal rendelkezzen – tette hozzá Kósa Lajos. Egy következő választás és kormányváltás után 2002-ben viszont ismét változtak a tervek, majd megépítették inkább közel kétmilliárd forintból az Archeoparkot, amit az átadása után pár évvel bezártak, jelenleg pedig felszámolás alatt van, emlékeztetett a képviselő, majd kiemelte, ekkora összegből a Fidesz által tervezett csomópontot is ki lehetett volna építeni.

2006 decemberében lett átadva – tehát több mint 15 éve – ez az autópálya-szakasz és azóta vártunk arra, hogy azt a butaságot legyen kormány, aki kijavítja, amely azt idézte elő, hogy két szomszédos nagyváros, Debrecen és Nyíregyháza között, egy egyébként létező, megépült autópálya-összeköttetést nem lehet használni, csak akkor, hogy ha egészen távolabb, több kilométerrel innen, Polgárig elmegyünk és ott fordulunk rá az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető szakaszára” – ezt már Papp László, Debrecen polgármestere mondta köszöntőjében.

A munka most 2022-ben elkezdődhet, hazai finanszírozásból közel 5 milliárd forintot fordítanak a görbeházi csomópont fejlesztésére, így a most elkészülő „C” ág a Nyíregyháza irányából az M3-as autópályán érkezők számára nyújt lehetőséget Debrecen irányába tovább haladni. A „D” ág a Debrecen felől az M35 autópályán, Nyíregyháza irányába az M3 autópályán való tovább haladást biztosítja.

Stratégiai szövetségben vagyunk Debrecennel, Kelet-Magyarországon két olyan meghatározó nagyváros, ahol össze kell hangolni azokat a beruházásokat és fejlesztéseket, amelyeket tudunk. Ilyen lehet például a két város közötti 2x2 sávos összekötő út megépítése vagy akár a vasútfejlesztés, hogy ha ezt összekapcsolom azzal, hogy Záhonyban nagyon nagy beruházások valósulnak meg, amelyek a záhonyi átrakó súlyát, a gazdasági szerepét emelni fogják, akkor nem nehéz elgondolni azt, hogy ennek a gazdasági kihatása az ide érkező befektetők komplexen nézik a térséget és mind a kettőnk felemelkedését szolgálja, tehát a két városnak minden területen, ahol csak lehet, közösen kell fejlődni és mozogni. Ez a mostani fejlesztés is egy közös program, de nemcsak a két városé, hanem a két megye közös programja” – nyilatkozta Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere a sajtótájékoztató után.

A kelet-magyarországi térség 2010 óta sokkal jelentősebb a hazai gazdaság szempontjából, ezért is van szükség a csomópontfejlesztésre. Tavaly decemberben aláírták a vállalkozási szerződést, év végén pedig a kormányzati támogatás is elérhetővé vált, így ténylegesen elindulhat a munka. A határidő 2023 év vége, addigra befejeződik a csomópont kialakítása, egy kilométernyi úthálózatot építenek.

Nagyon sokszor esünk abba a helyzetbe, hogy a beruházások jelentőségét az összegből, illetve a kivitelezési értékből próbáljuk megítélni. Itt vagyunk egy olyan beruházás megvalósításánál, ahol nagyon szépen látszik az, hogy a Zemplén Kővel megkötött 4,9 milliárd forintos szerződésünk az nem fejezi ki hűen annak a jelentőségét, amit ez a projekt jelent a térségnek. Gyakorlatilag arról beszélünk, hogy két, a térség szempontjából meghatározó város összeköttetésénél a hiányzó közlekedési ágakat kiépítjük, tehát az M35-ösön Debrecen irányából érkezők közvetlenül tudnak Nyíregyháza felé menni, illetve az M3-ason Nyíregyháza felől érkezők Debrecent el tudják majd ezután a beruházás után érni” – emelte ki Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.

A projekt további célja, hogy ezáltal a térségben megépülő korszerű, multifunkciós versenypályához további elérési pontok jönnek létre. A kormány 2020-ban jelentette be, hogy Hajdúnánás külterületén MotoGP-pálya épül, valamint kiszolgálólétesítményeket, tréningközpontot, konferenciaközpontot és szállodát is létrehoznak.

 

Forrás: www.nyiregyhaza.hu