KÖZLEMÉNY
Tájékoztatjuk, hogy 2023. január 1-jei hatállyal a Szabolcs-Szatmár-Bereg-Megyei Önkormányzat és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal elnevezése
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata, illetve
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzati Hivatal elnevezésre módosult.
A Magyar Országgyűlés 2022. július 19-i ülésnapján fogadta el Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását, melynek eredményeképpen az Alaptörvény 2023. január 1. napjától hatályos F) cikk (2) bekezdése értelmében Magyarország területe fővárosra, vármegyékre, városokra és községekre tagozódik. A módosítás tehát, a Magyarország alapvető területi tagozódásának részét képező „megye”, mint területi egység megnevezést 2023. január 1. napjától „vármegye” elnevezésre változtatja.
A Magyar Országgyűlés az Alaptörvény módosításával azonos napon, a területi tagozódásban történt, említett névváltoztatással összefüggésben elfogadta a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint az egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvényt, amely 2023. január 1-ei hatállyal módosította a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényt (a továbbiakban: Mötv.) is a vármegyei elnevezés átvezetése érdekében.
A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Közgyűlés 13/2022. (XII.9.) önkormányzati rendeletében és 147/2022. (XII.8.) önkormányzati határozatában, szintén 2023. január 1-ei hatállyal vezette be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzati Hivatal megnevezést.
Az Alaptörvény záró és vegyes rendelkezések címének 28. pontja szerint a vármegyére való utalásként a megyére utaló elnevezés a 2022. december 31-én hatályos jogszabályi rendelkezések szerint az Alaptörvény tizenegyedik módosítása hatálybalépését követően is használható mindaddig, amíg az Alaptörvény szerinti megnevezés használatára való áttérés a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható.
Nyíregyháza, 2023. január 11.
2023. szeptember 20-án szakmai egyeztetésre került sor Beregszászon, ahol a 10 Bereg-vidéki kistérség, a Beregszászi Járási Tanács és a Beregszászi Járási Katonai Adminisztráció vezetői egyeztettek a főpartner Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás vezetőivel. A Tisza ETT képviseletében Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke, a Tisza ETT elnöke, Volodymyr Csubirko a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke, a Tisza ETT társelnöke, valamint Szabóné Cap Andrea, a Tisza ETT igazgatója vettek részt.
Egy hiánypótló beruházás elindulását jelentették be kedd délelőtt Nyíregyházán a vármegyeházán. A Tisza Európai Területi Társulás elnöke, Seszták Oszkár köszöntötte a sajtótájékoztató vendégeit, köztük a kárpátaljai települések polgármestereit, a társulás munkatársait, valamint a sajtó megjelent képviselőit.
© Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata - Minden jog fenntartva!