Nemzeti függetlenségét ünnepelte legnagyobb szomszédunk

Nyíregyháza – Ukrajna függetlenségének 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, a megyeházán Farkas Bertalan űrhajós is jelen volt, Seszták Oszkár közgyűlési elnök mellett, Arkady Gupalo az ukrán konzulátus vezetőjének vendégeként, ahol a Nyíregyházi Hölgykoszorú énekelte az ukrán himnuszt.

 

A rendezvényen a megye, és a város magas szinten képviselte magát, eljöttek a rendvédelmi szervek képviselői, és természetesen a gazdasági és társadalmi csoportok, egyesületek tagjai. Konzul úr magyar nyelven elhangzó köszöntőjében kiemelte, hogy most is nehéz idők járnak Ukrajnában, ez a nép, csak a XX. században ötször vesztette el, és hatszor nyerte vissza függetlenségét. A Kijevben tartott hivatalos ünnepségen augusztus 24-én a felvonuló díszszemlén igazi hősök vonultak fel. A magyar nép is tudja mit jelent a szabadság, köszönet illeti azokat, akik sokat tettek a két nép barátságáért, például Udvari István professzor, aki az első magyar-ukrán szótárat összeállította, és akinek Eperjeskén az iskola viseli a nevét. Itt említhető a Nyíregyházi Egyetem rektora, Onder Csaba úr, akinek segítségével már idén indulhat az ukrán nyelvi oktatás, vagy az Arany János Gimnázium és Általános iskola, ahol ugyancsak ősztől kezdődik az ukrán nyelv oktatása.

A köszöntő után Szofilkánics Judit asszony kapta meg a szót, ő számos könyv alkotója, a Nyíregyházi Főiskola korábbi oktatója, és a megyében élő ukránok „lelke”, a Nyíregyházi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Rövid beszédében kifejtette, hogy a határoktól függetlenül ápolhatják a hagyományokat, őrizhetik a kultúrát, és ezeknek a lehetőségeknek e megteremtéséért köszönet illeti a kormányt. A protokolláris részt követően ismét a Nyíregyházi Hölgykoszorú énekelt ukránul, (akadt, aki a kiejtés pontossága miatt úgy hitte, hogy a hölgyek mind beszélik a nyelvet). Ezután kötetlen beszélgetésekre nyílt lehetőség állófogadás keretében.

 

Forrás: szon.hu