Kéményseprők a Megyeházán

Az új esztendő elején számos babonával és praktikával igyekeznek az emberek meghozni a szerencséjüket. A hiedelem szerint a kéményseprőkre is számíthatunk ilyenkor, akik a hagyományokhoz híven az idén is ellátogattak a megyeházára és a városházára az év első munkanapján.

Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke a megyeházán elmondta: a koronavírus árnyékában egy félelmetes 2020 után 2021 már a kilábalás éve volt, és abban kell bíznunk, hogy az új esztendőben ez még tovább folytatódhat.

 

– A szerencséért meg kell dolgozni, nem adják ingyen: még a babonák megkívánnak valamilyen cselekvést, ha mást nem, akkor azt, hogy foguk meg a gombot a kabátunkon – tette hozzá kérdésünkre Seszták Oszkár. – Ha visszatekintünk az elmúlt egy évre, azt látjuk, hogy sajnos még mindig küzdenünk kellett a járvány ellen.  Ahhoz, hogy végleg kilábalhassunk ebből a helyzetből, oltakozni kell, és ki kell használnunk minden lehetőséget a védekezésre. Az első lépést nekünk kell megtenni, nekünk kell „megfogni a gombot”, nekünk kell beoltatni magunkat. Így remélhetjük, hogy egy felszabadultabb, és közösségi élményeken gazdagabb évet tudhassuk majd a magunkénak 2022-ben.
– Az egyik legfontosabb esemény, amire az idén készülünk, az országgyűlési választások lesznek – fűzte hozzá a megyei közgyűlés elnöke. – Ehhez elsősorban nem szerencsére van szükség, hanem józan megfontolásra, és arra, hogy az elmúlt évek történései alapján mindenki leszűrje a  közösségi tapasztalatokat, és azok alapján jó egyéni döntést hozzon. Valóban egy sorsdöntő választás előtt állunk, és nagyon fontos, hogy azt a munkát, amit az elmúlt 10 évben a kormány elvégzett, folytatni tudja.


– Bár azt szokták mondani, hogy a kéményseprők másoknak hozzák meg a szerencsét, nem pedig önmaguknak, mégis szerencsésnek érzem magam. Szerintem sok munka és kitartás kell a szerencséhez, amiből legalább egy kicsire mindenkinek szüksége van – mondta el kérdésünkre Valkó Attila, a Kéményseprőipari Kft. munkatársa. – Ilyenkor az év elején ránk irányul a figyelem, ezt kihasználva pedig nagyon fontos felhívni arra az emberek figyelmét, hogy ne hanyagolják el a kémények, a kazánok, a gáz-tüzelő berendezések átvizsgáltatását. Ezekre az ellenőrzésekre szükség van ahhoz, hogy elkerüljük az olyan problémákat, mint a szén-monoxid mérgezés és a kéménytűz, melyek akár halálesetek is okozhatnak. Ezt ne bízzuk a szerencsére!

 

Fotók: Csutkai Csaba

Forrás: szon.hu